Windows 10: az első tapasztalatok

windows-10-oprendszer

Microsoft Windows 10 operációs rendszer

Eltelt egy hét, megérkezett hivatalosan is a Windows 10, itt az idő, hogy összegezzük a tapasztalatokat és az új információkat.

Egy helyreigazítással kell kezdenünk. A legutóbbi cikkben azzal búcsúztunk, hogy a Microsoft kihagyja az új operációs rendszerből a Solitaire (Passziánsz), Feketemacska és Aknakereső játékokat. A felhasználók azt tapasztalhatták, hogy az említett programok megtalálhatóak az új Windowsban, ám az ingyen frissítésnek ára van, nemhogy nem tűnt el a passziánsz, egész sor hasonló játékkal szórakozhatunk, azonban ahogyan a Pcworld is írja, a játék közben ellepnek minket a reklámok, s ha meg szeretnénk tőlük szabadulni, 1 dollár 50 centet kell perkálnunk. Ez nem sok pénz, de megkeseríti a szánk ízét ez a fajta ingyenesség.

Első ránézésre úgy tűnik, hogy a Microsoft egy átmeneti, úgymond Windows 8.5 öt készített. A rendszer koránt sincs készen, a szoftvergyártó arra jutott, úgy lehet a legjobb rendszert készíteni, ha a lehető legtöbb végfelhasználót vonja be a tesztelésbe. Egyelőre úgy néz ki, a Windows 10 ingyenes lesz ugyan, de a reklámokból, illetve a reklámmentes használat fizetetté tételéből szeretne profitálni a cég, üzletpolitikájukhoz nagyban merítettek a Google appmarketjének struktúrájából.

A Microsoft asztali operációs rendszere éppen a platformváltás közepén van, a minden elemében kivénült Win32 helyére a (ma épp) Universal Windows Platform (UWP) néven emlegetett API kerül. A váltás azonban hosszú átmeneti időszakot feltételez, ahogy a népszerű alkalmazásokat a fejlesztők fokozatosan átírják az új platformra. Az átírás helyett talán helyesebb az újraírást használni, a két platform ugyanis annyira eltérő, hogy a meglévő alkalmazásokból nagyon kevés tartható meg.

windows-oprendszer-startmenu

Windows 10 – Start menü

A kettősség egyik legszembetűnőbb megnyilvánulása a start menü, amelyben visszaköszön a régi Windowsok külseje, megtartva a Win8 csempés kinézetét. Sajnos a start menü használata nehézkes, ha a használni kívánt programot nem, épp az imént telepítettük, vagy nem gyakran használjuk, akkor egy abc menüből kell kitallózni. Meglehetősen körülményes. Jó hír viszont, hogy maximálisan méretezhető a csempeikonos rész.

Értesítések

Áttörésként értékelhetjük, hogy a Windows 10-ben megjelent az értesítések egységes kezelése, szerencsére a Microsoft alaposan megnézte, hol tart ma a tudomány ezen a területen és olyan megoldást tett a rendszerbe, amely tényleg maximálisan megállja a helyét. Az API-t támogató alkalmazások értesítései automatikusan itt jelennek meg, de a visszafelé kompatibilitás jegyében a régi, eltűnő értesítéseket is begyűjti. A bejegyzés folytatódik

Windows 10: az új generáció

Új operációs rendszer – nem lesz mindenki számára ingyenes

windows 10 funny operacios-rendszer

Slágertéma: a Windows 10 operációs rendszer

A számítógép sokak számára egyet jelent a Windows-zal. Kezdő felhasználók és az idősebbek számára érthetetlen és felfoghatatlan, hogy ha egy számítógépet bekapcsolnak, ne a Windows keretrendszer induljon el. Ehhez nagymértékben hozzájárult a Windows XP sikere, amit annak köszönhetett, hogy a számítógépet képessé tette az internetes böngészésre, valamint a hétköznapi munkafolyamatokat is online formában kísérelte meg végrehajtani. Már a Windows XP, NT (szerver) megjelenésekor a Microsoft vezére arról álmodott, hogy megszűnhet a merevlemezre telepített operációs rendszer, és minden munkánkat, dokumentumunkat, file-unkat a Cloud, vagyis felhő szerverben tárolhatunk. Sajnos ezek a törekvések a Windows Vista rendszerben nem valósultak meg, a rendszer lassú és hibás volt, ezért a Microsoft leszűkítve a fejlesztési időt, kiadta a Windows 7-et, mely a mai napig a legstabilabb és leghasználhatóbb rendszer. Ezután a táblagépek világába belegabalyodva készült el a Windows 8 és javított változata, a 8.1. Mivel egy teljesen új stílust világot próbált a szoftvergyártó meghódítani, nem lepődtünk meg azon, hogy ennek a rendszernek az eladási adatai nem rengették meg a világot. A sorozatos fiaskók után döntött úgy a Microsoft, hogy alapvetően átgondolt stratégiával, és az új hardverkövetelményeknek megfelelve, de a régebbi számítógépekre és szerverekre is tekintettel megalkotja a Windows 10-et. Az előrelépés mértékét kívánták jelezni azzal, hogy a gyártó kihagyta a 9-es számot.

Hardverigény

A cég a korábbiakkal ellentétben, ügyelt arra, hogy az új op-rendszer futtatható legyen minden olyan gépen, amelyen a 7-es és 8-as verziók problémamentesen működtek. A részletes hardver igény megtekinthető itt.

Licenc. Kinek lesz ingyenes?

A Windows 10 licensz vásárlásával kapcsolatban rengeteg különböző hír látott már napvilágot. Ami biztos, hogy a Windows 7, 8 és 8.1 tulajdonosok (akik legális, regisztrált verzióval rendelkeznek) korlátozott ideig ingyen frissíthetnek, ha a Microsoft weboldalán lefoglalják az új verziót.

Sokáig úgy hírlett, hogy a Microsoft teljes „amnesztiát ad” a kalózverziók használói számára. Most úgy néz ki a dolog, hogy aki kalóz windowst használ, az lehetőséget kap a Windows Insider  program keretében arra, hogy csatlakozzon a tesztelői csoporthoz. A tesztcsoport tagjai olyan Béta verziókat kapnak, melyek nem működnek tökéletesen, s a csoportban résztvevők tapasztalatai alapján javítja a Microsoft a hibákat. A részvételért cserében a cég 1 évig ingyenesen biztosítja a teljes verziót a felhasználók számára. A bejegyzés folytatódik

  • Szervergép bérlés – Szerverelhelyezés – Fizikai, hibrid és virtuális szerverek – Felhő alapú szerver

    Szerverelhelyezés Budapest - VPS szolgáltatás - Szervergép bérlése

    Friss IT hírek, aktuális VPS szolgáltatások. Szerverelhelyezés és szerverhoszting Budapesten. Virtuális, hibrid, fizikai és cloud szerverek bérlése. Akciós árak. Új technológiák: felhő szerver, cloud server hosting - © BIX2 2015